Back to top

Sporteredmények

  Augusztus végén és szeptember elején került megrendezésre Dunaszerdahelyen és Nyitrán az országos bajnokság birkózásban, ahol Pollák Anna és Csörgő Tamás nagyon szép sikereket értek el.                                                                       

Pollák Anna felnőtt és junior korosztályban is országos bajnok lett, míg Csörgő Tamás junior korosztályban mind kötöttfogásban mind szabadfogásban az 1. helyen végzett, a  felnőttek között pedig mind a két versenyszámban a  2. helyen. Gratulálunk !!!

9. 9. 2021

2021.06.28-án  büntetőrúgó és célbarúgó versenyre került sor, melyen a Középfokú Sportiskola elsős és másodikos diákjai vettek részt.  A  célbarúgó versenyt Botló László, a büntetőpárharcot Karika Kristofer nyerte meg.   A legjobb kapusnak Németh Attila  és Csörgö Márk bizonyult.

A győzteseknek gratulálunk!

30. 6. 2021

A Középfokú Sportiskola 17-éves tanulója Pénzes Mónika a HC DAC  játékosa a szlovák női kézilabda – válogatott VB selejtező mérkőzésén Szerbia ellen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen fiatal kora ellenére nem ijedt meg a lehetőségtől, és három helyzetből három gólt lőtt.

Mónika teljesítményéhez gratulálunk!!!

 

 

22. 4. 2021

Kiváló eredményei elismerése jeléül a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium Szent Gorazd-díjjal tüntette ki Fekete Gábort, a dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola  negyedikes diákját.  Intézményünkben  nagy hangsúlyt helyezünk a tehetséggondozásra, ami, mint láthatjuk, meghozta a maga gyümölcsét. A négyszeres kempovilágbajnok többek közt az órarendbe beépített edzéseseknek is köszönhetően több nemzetközi versenyen állt már  a  dobogó legfelső fokán.  A miniszteri aláírással ellátott elismerő oklevél  a legmagasabb állami kitüntetés, amelyet diák megkaphat.

9. 12. 2020

2020.február 23- tól 26-ig iskolánk labdarúgó csapata a Sportbarátság Határtalanul elnevezésű rendezvény keretein belül egy rangos, nemzetközi futsaltornán vett részt Veszprémben, ahol a 3.helyen végzett. A programban szerepelt még egy nagypályás labdarúgó mérkőzés a Noszlopy Gáspár Sportgimnázium csapata ellen, melyen diákjaink győzedelmeskedtek. A rendezvény részét képezték még a következő kulturális programok : a Parlament megtekintése, előadás Petőfi Sándor életéről, szinházi előadás, kézilabda mérkőzés a veszprémi arénában, kirándulás Balatonfűreden és a Tihanyi Apátság megtekintése. Iskolánk diákjai betekintést nyertek a Noszlopy Gáspár Sportgimnázium mindennapjaiba. A sporteredményekhez gratulálunk !

28. 2. 2020

2020.február 27 -én a kosárlabdaverseny járási döntőjében a Középfokú Sportiskola lánycsapata a 2.helyen a Vidékfejlesztási Szakközépiskola csapata pedig a 3.helyen végzett. Gratulálunk !

28. 2. 2020

2020.02.11. A járási futsal - döntő győztese a Vidékfejlesztési Szakközépiskola csapata lett. A harmadik helyen a Középfokú Sportiskola diákjai végeztek. Gratulálunk !!!

24. 2. 2020

2020.02.06.A Középfokú Sportiskola csapata: Bögi F., Bajnoczi N., Laczkó B., Karvai P. a járási asztalitenisz - döntőjében a 2. helyen végzett. Gratulálunk !

10. 2. 2020

2019.12.16. -  Bögi Ferenc, Bajnoczi Nikolas, Laczkó Bálint  veretlenül a csopotját megnyerve jutott be a járási döntőbe. Gratulálunk!

19. 12. 2019

2019.12.17.  Karácsonyi Kupa, lányok- futsal 1.hely- Mészáros Réka, Mészáros Rebeka, Nagy Sz.,Molnár B.,Szabó J.,Dénes V.,Szigetti B.,Johancsík Réka , Makó Éva. Gratulálunk !

19. 12. 2019

2019.12.18. Karácsonyi  magasugró gála – Középfokú Sportiskola: 1.hely- Doktorík Dávid, Varga Nikoletta,- 2.hely, Nagy Szilvia 4.hely, Fekete Gábor 4.hely. Gratulálunk !

19. 12. 2019

2019. november 27-én a dunaszerdahelyi sportcsarnokban került sor a Középfokú Sportiskola által rendezett Játék Határok Nélkül nevezetű nemzetközi futsal tornára, amelyet a Vidékfejlesztési Szakközépiskola sportosztályának csapata nyert meg a Középfokú Sportiskola csapatával szemben. A harmadik helyen a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskola Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának csapata végzett, amely a magyarországi országos futsal döntő résztvevője volt. A negyedik helyen a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium csapata végzett, amely megnyerte az idei magyarországi futsal döntőt. A csoport : Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Dunaszerdahely Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskola Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Győr Kereskedelmi Akadémia , Nagymegyer B csoport : Iskola válogatott, Dunaszerdahely Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely Noszlopy Gáspár Gimnázium, Veszprém A mérkőzések sorrendje és az eredmények: Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely – Iskola válogatott 3: 1 Vidékfejlesztési Szakközépiskola D.S. - Kereskedelmi Akadémia , Nagym. 10 : 1 Noszlopy Gáspár Gimnázium, Veszprém - Iskola válogatott 5 : 0 Bercsényi Miklós Sportiskola Győr- Vidékfejlesztési Szakközépiskola D.S. 2 : 3 Noszlopy Gáspár Gimnázium, Veszprém- Középfokú Sportiskola D.S. 2 : 3 Bercsényi Miklós Sportiskolai- Kereskedelmi Akadémia , Nagymegyer 6 : 2 A1-B2 Vidékfejlesztési Szakközépiskola D.S. - Noszlopy Gáspár Gimnázium 3 : 1 A2-B1 Bercsényi Miklós Sportiskolai Győr - Középfokú Sportiskola D.S. 1 : 3 A3-B3 5.helyért Kereskedelmi Akadémia - Iskola válogatott 5 : 4 3.helyért Noszlopy Gáspár Gimnázium - Bercsényi Miklós Sportiskolai 3 : 4 1.helyért Vidékfejlesztési Szakközépiskola D.S - Középfokú Sportiskola D.S. 6 : 4

28. 11. 2019

Oldalak