Back to top

Pályaválasztási ismertető

A pályaválasztás életünk egyik legfontosabb döntése. Ennek jegyében 2025. január 30-án iskolánk végzős, pályaválasztás előtt álló diákjai tájékoztató előadásokon vettek részt a Nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem és a Komáromi Selye János Egyetem által nyújtott képzésekről, Doc. Presinszky Károly, Mgr. Ištvánik Norbert és Mgr. Bc. Ulbrik Zoltán bemutatásában.
A tájékoztatón információk hangzottak el az egyetemi karokról, tanulmányi programokról, az alap- és mesterképzési szakokról, az egyetemeken rendelkezésre álló eszközökről és felszereltségről. Kiemelt figyelmet kaptak az egyetemek nemzetközi kapcsolatai, a hazai és külföldi ösztöndíj-lehetőségek, a hallgatói versenyek eredményei, valamint sok más érdekesség a felsőoktatással kapcsolatban. A diákok betekintést nyerhettek abba, miben különbözik az egyetemi élet a középiskolás mindennapoktól. Az előadók példákkal és a saját tapasztalataikon keresztül mutatták be, mi vár a jövendő egyetemistákra. A tanulók képeket láthattak a kollégiumokról, és a szabadidő-eltöltési lehetőségeket is ismertették a vendégek.
Az egyetemek nyílt napokat tartanak az elkövetkezendő időszakban. A jelentkezési határidők előtt segítség lehet a döntésben ezek látogatása is.
Mivel az érettségi után egy újabb fontos szakasz kezdődik a diákok életében, a helyes döntés az egyetemi továbbtanulásról megalapozhatja a jövőjüket, ehhez érdemes minden lehetőséget és segítséget kihasználniuk.
0