Back to top

Önbecsülés, önértékelés

,, A stressz elkerülhetetlen. A problémák végeláthatatlanok. Mindig mindenkit ér kudarc és csalódás.
Az egyetlen, ami rajtad múlik, az a hozzáállásod a stresszes helyzetekhez. ‘‘
( Brian Tracy )
Egy olyan előadás valósult meg 2025 február 10-én kollégiumunkban, aminek témája örök aktualitását éli, Önbecsülés, önbizalom és stersszkezelés a mindennapokban - címmel. Az előadó Hegyi Fanni klinikai szakpszichológus volt, aki Dunaszerdahelyen született, itt végezte el az alapiskolát majd a középiskolát is.
Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta. Klinikai pszichológiát tanult, majd szexuálpszihológiára szakosodott. Jelenleg pszichológiai szaktanácsadással foglalkozik, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktoranduszaként tevékenykedik.
Az életünk tele van kihívásokkal és néha nehéz megérteni, miért reagálunk egyes helyzetekre egy adott módon. Ez az előadás önismereti, önértékelési kérdésekre segített válaszokat találni, segítséget nyújtott azoknak a diákoknak, akik szeretnék leküzdeni a felelések és vizsgák előtti izgalmakat és félelmeket, technikát és mintát mutatott a stresszkezelésre.
Az előadás során lehetőség nyílt kérdéseket feltenni és konkrét tanácsokat kaptunk arra, hogyan kezeljük a mindennapi kihívásokat.
Egy nagy sikerű, interaktív előadáson vehettünk részt, amiért hálásak vagyunk az előadónak és az iskola vezetőségének.
0
Kategória: 
cikkek