Back to top

Mediális megjelenés

Lackfi János és Vörös István azonos című kötetének versei voltak a költészetnapi program fő alkotóelemei. A műsor nyitánya természetesen a Hungária együttes Csavard fel a szőnyeget c. dalára készült tánckoreográfia volt, melyet rögtön követett Vörös István átirata, a Vakard fel a kék eget.
A több mint 60 kilencedikes előbb egy pszichológiai tesztet abszolvált, majd a testgyakorlatok következtek.
1848 bátor hőseire emlékeztek a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjai.
A Noszlopy Gáspár Gimnázium és a dunaszerdahelyi Sportgimnázium együttműködése újabb állomásához érkezett.
Dunaszerdahelyen rendezték meg a járás középiskoláinak kézilabda-bajnokságát a lányok kategóriájában.
Február 4-én rendezték meg Naszvadon a Nyugat-szlovákiai karate szövetség nyílt bajnokságát. A versenyen résztvevő 272 senior és ifi közül nem hiányoztak a dunaszerdahelyi IPPON karate klub karatékái sem.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjai annak a dalnak, ill. versnek a történetéről, gondolatvilágáról emlékeztek meg, amelyet előbb ismerünk, éneklünk, és csak később értjük meg gondolatvilágát – ez pedig a magyar himnusz.
Igazán sikeres évet tudhat maga mögött a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola, hiszen intézményük tizennégy kritériumot figyelembe véve, legfőképp a gyakorlati oktatás színvonala és a szakközépiskola munkaadók körében való megítélése alapján Nagyszombat megye legjobbjaként végzett az Állami Szakképzési Intézet rangsorolásban, melyet 2016-ban hoztak nyilvánosságra.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban immáron hagyománnyá vált, hogy az elsős diákok, a gólyák felavatását a karácsonyvárással és óévbúcsúztatással kötik össze a szervezők.
A köszöntő szavak után a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjainak verses-zenés összeállítását hallgathatták meg az összegyűltek, majd Dunaszerdahely város ajándékát adta át alpolgármester úr a gyerekeknek.
Kedden került sor a Nagyszombat megye Év sportolója díjátadóra, amelyre a Ján Palárik Színházban került sor.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium hetedik alkalommal rendezte meg az Igazgatói Kupáért elnevezett nemzetközi futsaltornát.

Oldalak