Back to top

„Itt a Pátria Rádió. Tíz óra harminchárom perc. Híreket mondunk.”

Indult útjára az éterbe a rádió bemondónőjének kellemes hangja 2017. február 2-án. Közben a dunaszerdahelyi Sportgimnázium II. osztályos diákjai megfigyelhették, hogy a rádió technikusa hogy „hangolja” az adást hozzáértően a keverőpulton.

Lovász Attilától, a rádió igazgatójától megtudtuk, hogy készülnek a felvételek, miért speciálisak a stúdió kerekasztalának közepére elhelyezett mikrofonok. Ízelítőt kaptunk a rádiózás történetéből is, miközben alakot öltve serénykedtek körülöttünk a rádió olyan munkatársai, mint pl. Vasik János, Szemeth Edit, Pollák László, akiknek csupán a nevét hallhatjuk az egyes adásokkal kapcsolatban.

A Szlovák Rádió impozáns épülete a főváros különös építménye. Az igazgató úrtól megtudtuk, hogy az 1960-as években épült. Különös formáját a két egymásba ,,lógatott piramis” adja, melyek négy emeletnyi betontömbben - stúdiók, raktárak - folytatódnak a föld alatt. Jeles építészeink alkotása tökéletesen megfelelt - megfelel a rádiózás követelményeinek.

Sok sikert és sok lelkes hallgatót Pátria Rádió! 

0